Bérmálási kereszt – kék

4.500Ft

150x150x7mm, hársfa, direktnyomás

Elérhetőség: 81 készleten

Α-Ω : Az Ószövetségben, mint isteni szimbólumok jelennek meg a betűk, a Jelenések könyve alkalmazza hol Istenre, hol Krisztusra: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, mondja az Úr, az Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható” (Jel 1,8), itt Istenre vonatkoznak; a 21. fejezetben Krisztusra:„Beteljesedett! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég” (Jel 21,6)

PAX : Krisztus monogram, Jézus Krisztus nevének görög kezdőbetűiből (khi, ró) kialakított jel, A kereszténység az első századokban Jézus Krisztus nevét görög írásjelekkel rövidítve jelölte, ΗΣΟΥΣ ΧΡΙΣΤΟΣ, a kezdőbetűk tehát: I és X. Később a X (hí) és P (ró) betűket használták krisztogramként: „XPISTOS”, azaz Krisztus nevének kezdőbetűit. Nagy Konstantin császár óta ez a betűszimbólum a kereszténység jele. Koszorúban ábrázolva és a kereszttel együtt a feltámadás szimbóluma. Az alfa és ómega betűkkel együtt ábrázolva Krisztusnak az Atyával való egylényegűségét fejezi ki.

A Krisztus-monogram gyakran jelenik meg a templomok falára festve, templomi zászlókon, a keresztény liturgiában használt tárgyakon.

Galamb: a Szentlélek jelképe

Hal: Az első rövid keresztény hitvallások egyike, az ókeresztény korban a keresztények titkos jelképe volt, a hal, amely görögül ΙΧΘΥΣ

A szót mozaikszóként használva IKHTHÜSZ = Jészusz Khrisztosz Theosz Theu Hüiosz Szótér, azaz Jézus Krisztus, Isten, Isten Fia, Megváltó.-t jelent.

A hal a Krisztus követőket, az egész egyházat is szimbolizálja.

Milyen alkalomra?

ballagás, bérmálás

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bérmálási kereszt – kék” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
Scroll to Top